Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy feleség titkos élete

Egy feleség titkos élete

A korábbi pasimról, aki szexuálisan "kinyitott"

2024. január 28. - Wife_and_Whore

Sziasztok,

Aki olvasta az első bejegyzésem, az tudja, hogy volt egy pasi az életemben aki elindított ezen az úton. Most ezekről a kezdetekről írok egy kicsit.

Tehát, az első ilyen felszabadult kapcsolatomnál írtam, hogy összejöttem egy idősebb pasival, aki nagyon értett a testemhez-lelkemhez. Nagyon tudta hogyan kell lépésről-lépésre kinyitni Pandora szelencéjét. A szokványos (de máskülönben fenomenális) szex mellett egyre őrültebb játékaink lettek. Nos kicsit részletesebben akkor: az első valós megosztásig csak bolond játékok voltak, de izgalmasak. Lassan haladtunk ezen az érzéki úton. Először csak autóban ültünk, rövidke ruhában voltam, és direkt úgy vezetett, hogy belassított amikor egy magasabb teherautó vagy kamion mellé ért, akkor dudált, a sofőr átnézett, ő pedig kicsit kitárta a combjaimat, hogy közé lásson az idegen.
Volt, hogy megálltunk egy forgalmasabb út melletti kis földúton, és ott csókolóztunk, matatás megindult, tudva hogy a főútról odalátni. Volt olyan is, hogy odajöttek közelebb és meglestek, ő ezt hagyta.
Volt olyan kalandunk is, hogy elmentünk szaunázni, ott meztelenül csak törcsiben voltunk, majd bejött más pasi is, és a fülembe súgta, hogy üljek úgy, hogy kissé belásson. 
Próbafülke ruha üzletben, megállt kinn, de résnyire nyitva hagyta az ajtót, aki arra járt pont belátott. Nagyon élvezte az ilyen helyzeteket és én is. Ilyenek után amikor hazavitt, hatalmasakat keféltünk.
Aztán megtörtént, hogy ennél továbbmentünk. Szólt egyszer, hogy ráér és aludjak nála egész hétvégén, de vigyek pár dögös fehérneműt is. Péntek este átmentem, reggel felkeltünk, mondta, hogy vegyek fel egy kurvás cuccot, meg egy rövid ruhát. Volt nálam 4 szett is - kiraktam neki és mondtam, hogy válasszon, végül egy testszínű csipkés bugyi, ugyanilyen színű combfix, melltartóra esett a választás, rávettem egy barna rövidke ruhát, ami épp csak leért a combfix végéig. Mondta, hogy megyünk kirándulni.... Összepakoltunk, smink, indulás.
Elindultunk a kocsival, erdős rész mellett mentünk sokat, keze a combomon, simogatott, néha oda-odatévedt a combjaim közé, megérintett a bugyin keresztül, amitől felizgultam, a ruha így ülve egész rövid volt, könnyen oda fért a keze. Ment a másik sávban egy nagyobb kocsi, megint mellé - ahogy már máskor is, majd rá is dudált, a pasi átnézett és vigyorgott, látta, hogy mi a helyzet. Aztán elmentünk mellette, később megint egy nagyobb autó mellé értünk, arra is rádudált, ott le is húzta a pasi az ablakát és teljesen lelassított, úgy jött mellettünk. A pasim is lehúzta az ablakom és átszólt neki, hogy tetszik-e. Erre azt mondta a hapsi, hogy az igen, irigyellek haver! Én csak zavartan mosolyogtam, de elfordultam a pasitól, hogy ne lássa az arcom. Majd gyorsítottunk, és mentünk tovább, nemsokára volt egy kis lehajtó a fák közé, ott lekanyarodtunk és kicsit beljebb gurultunk az útról, de nem túl messzire. Megálltunk, a pasim lehúzta a ruha alól a bugyimat és kiszállt, kinyitotta az ajtóm, lehajolt, megcsókolt és elkezdett ujjazni, meg a csiklómat dörzsölni. Nemsokára azt látom, hogy valaki tolat vissza az úton ahol állunk. A pasi, akit másodszorra dudált le, elment mellettünk, de meglátta, hogy félre álltunk és visszatolatott. Ő megállt az út mellett és láttam a tükörből, hogy jön közelebb gyalog hozzánk. Akkor megfogtam a pasim kezét és eltoltam, mondtam, hogy figyelj jön az a hapsi. Azt mondta ne foglalkozzak vele, legalább lát valami szépet. Én ott kicsit összerezzentem, meg be is ijedtem. Aztán oda is köszönt és kérdezte a pasimat, hogy nem baj-e ha közelebb jön. Ő meg vigyorgott rám és azt mondta, hogy nem, gyere csak. Én mielőtt bármit tudtam volna mondani, a pasim odahajolt és a fülembe súgta, hogy ezt kéri, és meg kell tennem amit mond. Én mondtam neki, hogy ne képzelje, hogy egy idegennel fogok csinálni bármit is. Erre mondta, hogy nyugi, észre se vegyem őt, csak vele foglalkozzak. Akkor ránéztem a pasira, ott állt tőlünk fél méterre, belátott a lábam közé és láttam, hogy közben markolássza magát. Ez a szitu bár ijesztő volt elsőre, azért bíztam is a pasimban így amikor elmúlt az első ijedség, bizsergető érzés fogott el, hogy egy idegen néz. Akkor már úgy voltam vele, hogy ha játszani akarsz - akkor játsszunk, lassan kigomboltam az előttem álló pasim sliccét, kivettem a farkát és lassan szopni kezdtem, közben végig a másik pasit néztem. Láttam, hogy teljesen beindul rá, így egy nagyobb terpeszt csináltam és a másik kezemmel a csiklóm simogattam. Akkor a pasi is elővette a farkát és verni kezdte. Erre a látványra teljesen beindultam, kiszálltam, ráhajoltam a motorháztetőre és a pasim dugni kezdett. A hapsi eddigre már karnyújtásnyira volt és verte a farkát. A pasim odahajolt a fülemhez és azt mondta, hogy azt akarja, hogy verjem ki a hapsinak, miközben ő dug engem. Ránézett a hapsira és azt mondta neki, ez a te szerencsenapod, gyere ide, nem dughatod meg, de kiveri neked. Én elkezdtem verni a farkát az idegennek, a pasim meg közben kefélt és egy perc alatt el is élveztem. Majd mondta, hogy guggoljak le, elém állt, a számba tette a farkát és szopatott, a másik farok meg a kezemben volt és vertem. Az idegen hapsi ment el előbb, ráélvezett a ruhámra, combfixemre, mellemre. Utána nem sokkal a pasim a számba robbant.
Aztán mondta a hapsinak, hogy ennyi volt, egészségére. A hapsi próbált még megfogni a fenekemnél, de azt nem hagytam neki és erre mondta a pasim, hogy nem lehet, haver, ennyi volt. Akkor elköszönt és elment.
Én levettem a gecis cuccom és átöltöztem ott az erdő szélén, akkor kicsit le voltam még fagyva a helyzettől, de aztán beültem, egymásra néztünk és kb negyed óráig röhögtünk. Ez volt az első olyan kaland, amiben más is részt vett.
Aztán volt egy nagy ugrás, látta, hogy vevő vagyok erre - belehúzott az első többesbe, de erről majd legközelebb.

Kicsit a múltról és a jelenről

Kedves Olvasóm. 

Rég írtam, kicsit elsodort az élet. Az évkezdés sűrű volt a munkában, az évzárás pedig az élményekben - majd később erről is írok. 

Most egy kicsit a jelenről többet - folytatva vagy kiegészítve előző, első bejegyzésemet - és a múltat is érintve a teljesebb kép kedvéért.

Azt kell tudni rólam, hogy én kb 20 éves koromig nagyon is tipikusan jó kislány voltam, normális kapcsolatokkal, igazi, szerelmes, monogám, "feleségnek való", romantikus álomképekben élő lány. Nem voltam még 21, amikor összejöttem egy nálam idősebb pasival, ő akkor volt 37 azt hiszem. Teljesen beleszerelmesedtem, ő volt az első, aki igazán értett a testemhez is. Már nem voltam szűz, azt 17 évesen törölték. Huhh, kicsit csapongok, de itt akkor előbb erről kell írjak, hogy milyen is volt az első szexuális élményem férfival (magammal már volt előtte is, 14-15 évesen kezdtem el a testem felfedezni és minél jobban megismerni).
Tehát a szüzességem elvesztésének rövid története először:
Idősebb pasi volt szintén az illető, talán 33-35 lehetett. Az apám egyik ismerőse, ületi partner - szerűsége volt. Egy magas, férfias pasi volt, nekem, mint fiatal lánynak nagyon tetszett. Kiemelkedett azok közül a fiúk közül, akikkel kapcsolatban voltam, vagy "jártam" - ők korombéliek voltak, és nagyon gyerekesek leginkább. Persze nem adtam jelét felé, hogy tetszik nekem, de amikor jött apuékhoz, mindig ott sürögtem-forogtam körülöttük. Észrevettem, hogy mindig leskelődik utánam, tudtam, hogy tetszem neki és ez roppantmód imponált nekem, hogy egy érett, igazi férfi érdeklődik utánam. Kis idő elteltével felbátorodtam és én is jeleket adtam felé, finoman. Mosoly, udvarias beszélgetés kezdeményezése, megkínáltam mindennel amikor átjött. Ezekre fel is bátorodott, mert amikor apu nem látta, nem volt ott, akkor megérintett. Először csak a karom, kezem, vállam, de később leült mellém a konyhában és konkrétan a combomra tette a kezét az asztal alatt. Ettől le is fagytam először, de izgatott is a helyzet, így nem nagyon ellenkeztem. Egyszer átjött akkor, amikor apu nem volt otthon, elutazott hosszabb időre (ezt ő tudta, mert a közös dolgaik miatt ment el intézkedni). Csak én voltam otthon, anyu még dolgozott. Nyári szünet volt, rövid nyári ruhában voltam épp otthon. 
Kimentem a csöngetésre, megláttam a kapuban és a ház ajtajából mondtam neki, hogy nincs itthon senki. Azt mondta, hogy nem baj, nekem hozott valamit igazából, csak odaadja és megy is. Kimentem hozzá a kapuba, egy fotóalbumot hozott magával. Eszembe jutott, hogy beszélgettem vele korábban arról, hogy lovakat tart - és én imádom a lovakat, akkor is jártam lovagolni és nekünk is volt két saját lovunk. Akkor említette, hogy majd megmutatja mennyi lova van, meg van neki másik városban lovardája - arról is mutat képeket. Én ajánlottam fel neki, hogy jöjjön be, megkínálom inni, ne menjen csak így el, nem vagyok udvariatlan. Gyorsan elfogadta a meghívást, bementünk. Leült, én kérdeztem, hogy mit kér, szódát, vizet, üdítőt? Erre ő mondta, hogy van apámnak nagyon jó Whisky-je. azt szeretne kérni. Bementem a szobába, kivettem a vitrinből az italt, poharat és megkínáltam. Leültem szembe vele, kicsit kínos volt először, mert nem nagyon tudtam vele beszélgetést kezdeményezni, megkérdeztem merre volt, mit fog ma csinálni, ilyeneket. Aztán azt mondta, hogy nem akarom megnézni a képeket? Mondtam, hogy dehogynem, alig várom, hogy lássam a lovait. Odaadta a vaskos fotóalbumot és elkezdtem nézegetni. Majd felállt és kiment a mosdóba.
Visszajött, de nem ült le, hanem megállt mögöttem, fölémhajolt és elkezdte a nyakam, vállaim masszírozni, nagyon finoman. Egy kicsit megmerevedtem, mert nem számítottam erre. De egyben izgalmas érzés is volt. Úgy tettem, mintha nem lenne rám hatással, közben az albumot lapozgattam. Egyszer csak lapozok és nem lovak vannak ott, hanem szexképek... de nem a gyengébbik fajta, hanem akciók fotózva... akkor becsuktam az albumot és fel akartam állni, de ő finoman és egyben erőteljesen visszanyomott a székre, rám mosolygott és azt kérdezte, hogy nem tetszik-e amit láttam és nem esik jól a masszírozása. Én erre nem is tudtam mit mondani, mert ijedség, izgalom, kíváncsiság is kavargott bennem. Aztán lenyúlt az asztalra és kinyitotta az albumot a szexképeknél. Azt mondta, hogy nézzem meg, ezen mindegyiken ő van különböző nőkkel. Bevallom, hogy elkezdtem nedvesedni a helyzettől, de még mindig próbáltam úgy tenni, mintha nem lenne hatása rám. Persze a rutin nála volt, láthatta a kipirosodott arcom, a hegyesesen álló cicim, érezte a gyorsabb lélegzetem...
Akkor a fülemhez hajolt és belesúgta, hogy nagyon kíván és nagyon szép vagyok, de nem is teljesen emléksze m a mondataira. Majd megcsókolta a tarkóm - amitől mint egy villámcsapás indult el egy rázkódó érzés a tarkómtól a fenekemig. Ezt érezhette, mert akkor már annyira felbátorodott, hogy felemelt, szembefordított és hosszasan megcsókolt. Teljesen kész voltam, menekültem is volna - az eszem ezt súgta - de a testem mást akart.
A hosszú csók közben lassan lecsúszott a keze és a ruhám alá kúszott. Megmarkolta a fenekem, amire nagy sóhaj hagyta el a szám - onnan már nem volt neki megállás. Arra emlékszem, hogy azt mondta, hogy imádja a kerek seggem és látni akarja. Megfordított háttal neki, és éreztem a kemény farkát a fenekemnek feszülni. Ez rettenetesen felizgatott, akkor már komoly nedvesség volt a bugyimban. Erőteljesen az asztalra hajtott, másik kezével lehúzta a bugyimat. Egy kézzel a puncimat kezdte masszírozni, másik kezével lehámozta a nadrágját. Én csak nyögni tudtam. De innen sajnos jött a feketeleves... semmi romantika, vagy gyengédség nem volt a következő percekben.
Fogta a farkát, felhúzott egy gumit és belém tolta, semmi finomkodás, egyből tövig tolta - ez eléggé fájdalmas érzés volt, pedig nagyon nedves voltam, mert kívántam a szexet, de erre nem számítottam. A lábaim megremegtek, én felsikoltottam és kértem, hogy ne így, ne csinálja ezt. Ő meg sem szóltalt, csak hörgött leginkább, az első perc fájdalmas volt, de szép lassan a fájdalom múlni kezdett. Az élvezet nem jött meg ezzel együtt, csak olyan semmilyen érzés uralkodott el rajtam. Éreztem, hogy hatalmasakat lök rajtam, az asztalt is a falig toltuk így, a combjaim is összezúzódtak közben. Nem tipikus erőszak volt, mert nem ellenkeztem. Leginkább csak hagytam megtörténni. Bár az időérzékem elvesztettem, de szerintem olyan 5 percig tarthatott, amikor abbahagyta. Szerintem látta, hogy nem élvezem egyáltalán és ez nem volt jó hatással rá. Kivette a farkát, magához húzott és azt kérdezte, hogy szoptam-e már. Azt mondtam, hogy nem, erre ő: akkor most megtanulod hogy kell. Nyilván láttam ilyen jellegű videókat (apámnak voltak régi vhs kazettái...), tehát tudtam mit kell csinálni egy fasszal - csak épp nem volt még rutinom. 
Lenyomott guggolásba - akkor gondoltam, hogy itt lesz majd alkalom egy kis gyengédségre, finoman megfogtam, először csak a kezemmel húzogattam a farkát, gondoltam, hogy lassan, fokozatosan jutok el a szopásig.
Ez sem adatott meg, mert hamar betolta a számba. Nem hagyta, hogy én nyalogassam, finoman barátkozzak vele, hanem gyakorlatilag elkezdte dugni a számat. Tövig akarta nyomni, de nem tudta, mert nem engedtem el a kezemből a farkát, így nem tudta tövig tolni. Így is kihívás volt, mert a fejemet tolta erősen, majd a hajamat húzta, aztán megint a fejemet tolta rá. Nem tartott sokáig, egyre gyorsabban kefélte a szám, és egyre hangosabban hörgött, amikor éreztem, hogy közel a vég, próbáltam kivenni a számból, hogy az utolsó rántásokat kézzel intézzem el - de nem engedett a szorítása és telelőtte a számat. A torkomon folyt le a sok sűrű ragacsos sperma, alig kaptam levegőt, öklendeztem, könnyezett a szemem - azt hittem, hogy meg fogok fulladni.
A végén elsírtam magam, akkor felemelt magához ölelt és azt mondta, hogy nagyon jó csaj vagyok, és ezt meg kell ismételnünk, higgyem el én is élvezni fogom. 
Adni akart egy csókot, amit nem engedtem neki, kimentem a fürdőszobába és amit tudtam azt kiköpködtem, kimostam a szám és úgy mentem vissza. Akkor az asztalnál ült már és a bugyimat fogta a kezébe, azt mondta, hogy adjak neki egy csókot, vagy nem adja vissza. Én erre azt mondtam neki, hogy akkor vigye el nyugodtan és hordja ő, mert nem adok neki semmit. 
Erre nevetett majd azt mondta, hogy szeretne a kedvemben járni, maradjon ez köztünk és máskor is találkozzunk.
Én mondtam neki, hogy köztünk marad - a szégyenérzet tényleg ezt diktálta, de nem akarok tőle semmit soha többet. Elment.
Kb 1 hét múlva Apu egyszer jön haza egy nagy lószállítóval és azt mondta, hogy Zoli haverja küldte nekem a lovat, foglalkozzak vele, legyen az enyém. 
Azt hiszem ez volt a hallgatásom ára...
 
Szerencsére a későbbiekben ez az első "élmény" nem volt rám hatással, így ma már nincs bajom már a vadabb szopással sem - sőt, kimondottan szeretem, csak elsőre ijesztő volt. Egyébként a szexben alárendelt szerepet élvezem, ez is így alakult a hosszú évek során. Ez persze nem komoly erőszakot jelent, de bírom, ha irányítanak, keményebben bánnak velem. Majd erről is....
Jajj, visszatekintve, nem is volt annyira rövid ez a kis kitérő. Akkor vissza ahhoz a bizonyos pasihoz:
Szóval szép lassan beleszerettem (vagy inkább gyorsan), vele minden olyan kiegyensúlyozott volt, harmonikus, figyelt rám, ügyesen hangolt, mint egy finom hangszert. A viszonyunk titkos volt, mert neki volt felesége. Ez mindkettőnk részéről sok titkolózást, szervezkedést igényelt, de a viszonyokhoz képest igen sok időt tudtunk együtt tölteni.
Amellett, hogy szerelem volt a javából szép lassan "el is rontott", belevitt a "rosszba". Azt hiszem ő volt, aki szexuálisan teljesen kinyitott, mindezt úgy, hogy nem volt benne semmilyen féltékenység, vagy birtoklás, imádott megmutatni engem másoknak. Persze elsőre ne úgy képzeld el, hogy levetkőztetve mutogatott, hanem mint egy büszke pasi, aki simán a barátai előtt is dicsért nekik, kiemelve, hogy milyen szép combjaim vannak, milyen kerek a fenekem, stb... eleinte zavarban voltam, de ezeket a gátlásokat, korlátokat is nagyon ügyesen oldotta fel bennem. Aztán elég őrült játékaink lettek, amiben benne volt minden, exhibicionizmus, majd később átadott másnak is. Ezeket én is egyre jobban élveztem és sodródtam bele a közös kalandok során. Ezeket is elmesélem később.
2 évig voltunk együtt, aztán szakítottunk, viszont évekig nem találtam magamra szexuálisan. Az utána jövő pasik  kisajátítani akartak, és elég merev kapcsolatok voltak. Ezekből mind én léptem ki, mert nem volt számomra kielégítő egyik sem (sem testileg sem lelkileg). Akkor jöttem rá, hogy el lettem rontva. Majd jött egy srác, akibe beleszerettem - pedig szexuálisan az a kapcsolat sem volt számomra kielégítő, de akkor éltem azt a korszakom, hogy szeretnék menyasszony lenni, elkezdeni a nagybetűs életet. Erre csak azért térek ki, mert ebben az időben keveredtem bele egy elég kemény szituációba a munkahelyemen, ahol gyakorlatilag teljesen kiszolgáltatva voltam és megint részem volt többes szexben is ezáltal - de erről majd később. Végül menyasszonyi szint után nem léptünk tovább, ennek is vége lett. Aztán megint összejöttem egy hasonló szabadgondolkodású nyitott pasival - amilyen az első engem kinyitó volt, akivel megint minden jó volt, egymást inspirálva vettünk részt őrültebb és őrültebb kalandokban. Majd ezekről is írok részletesen.
Később volt egy pszichiáter pasim is, aki megállapította rólam, hogy adrenalin függőségem van, és ez hajt sokszor.
Végül 31 voltam, amikor férjhez mentem, a férjem most is nagyon szeretem, sok közös dolgot építettünk, ház, jól menő vállalkozások, tényleg minden stimmel, de sajnos ő is a birtokló típus.
Én többször felhoztam neki a nyitott házasság gondolatát, amiben teljesen egyenértékűen lennénk felek, azaz neki is engedve a csajozást, sőt, azt is mondtam neki, hogy együtt is csajozhatunk (ugyanis biszexuális vagyok), de persze a részvételével vagy nélküle olykor arra van szükségem, hogy más férfival is legyek - sőt, férfiakkal. Ő még nővel sem akart osztozni rajtam, szóval esélytelen. Pár évre rá még 4-5 alkalommal újra felhoztam neki, pedig amikor szex közben sugdostam ezeket a fülébe, akkor teljesen felajzottam, de szex után már hallani sem akart ilyesmiről. 
Így szép lassan kialakult a titkos életem, ahol én kiélem mindezeket - de nem hagynám ott sosem a férjem. Szóval ilyen életet élek. Mindezekről megosztok többet is veletek szívesen ha látom, hogy lesznek követőim és olvassátok. Egyébként ezért is írtam ide, mert elég sok a titok, amit nem lehet nyilván ismerősökkel megosztani, pedig néha jó lenne... pláne olyan valakivel, aki tudja, hogy ezek milyen izgalmas viszonyok, és esetleg neki is van benne tapasztalata.
Most ennyit, majd mindenről - a múltról, jelenről és az abszolút mindennapokról is fogok még írni.
Puszi,
Viktória

Első fejezet - rólam

Azzal kezdeném, hogy írjak pár sort magamról, és hogy miért is kezdtem bele a blogba.

Egy 37 éves nő vagyok. Feleség, háziasszony, vállalkozó és olykor egy igazi ribanc. Megvan mindenem, egy jó élet, egy jó férj, sikeres üzleti háttér - de emellett van egy másik életem is. A blogom szólni fog a normál életemről, mint egy napló szerűség, szólni fog a titkos életemről is. Így megosztom veletek a jelenemet és párhuzamosan igyekszem bemutatni a múltamat is. Ez a blog kiváló terep arra, hogy kiírjam magamból azokat az élményeket, tapasztalatokat (legyen az éppen rossz vagy jó), az érzéseimet, a kezdeti vívódásaimat, amiket nem oszthatok meg ismerősökkel, barátokkal, mert az életemet nem akarom borítani. 

Amiket leírok, azok nem a fantázia szüleményei, hanem megtörténtek és megtörténnek. Neveken változtatok (vagy éppen nem), helyszínek megnevezésén szintén változtatok, vagy szándékosan cserélem fel azokat. De minden mást változatlanul fogok leírni, mert számomra csak így van értelme ennek az egésznek.

Kicsit vissza a bemutatkozó soraimhoz. Az igazi ribanc alatt ne azt értsd, hogy pénzért megvehető vagyok. Erről szó sincs. A ribanc és a prostituált az két külön fogalom. Anyagilag nem vagyok rászorulva, hogy a testem áruljam. A ribanc jelentése mélyebb. Vágyakozásból fakadó, tapasztalni akaró, saját határaimat feszegető természetemből eredő dolog ez. 

Külsőre dögös, dekoratív nő vagyok, ennek nagy részét a genetikámnak köszönhetem, 7-8 évet letagadhatnék (de nem teszem, miért tenném?), emellett persze kamaszkorom óta a sport az életem része, azaz teszek is azért, hogy külsőre megmaradjak jó formában. Ikrek jegyű vagyok, ami meghatároz erősen - talán ezért is vagyok feleség és ribanc is egyben. 

Elsőre ennyit, a következő bejegyzésem majd a fiatal éveimről szól. Most nem tudok többet írni, mert egy bulit kell ma "összeraknom" és sok a teendő mára. Puszi nektek, akik olvastok.

Viktória

süti beállítások módosítása